2009. 03. 19-22

Csütörtök reggel bementünk a központba, és ilyenkor az a feladatunk, hogy a többi portugál önkéntessel együtt megtervezzük a délutáni programokat, amelyeket a régi központban tartunk. Kivágtunk kezeket és lábakat papírból, ezzel szimbolizálva egy-egy embert, majd (mivel csak portugálul beszélnek) nagy várakozásom ellenére nem sikerült megtudni mit fogunk vele csinálni. Sebaj. Ezután azt találták ki, hogy mi majd a fiatal felnőttekkel együtt egy nagy csapat leszünk (ebben a félévben) és mint olyan illik csapatnevet választanunk. De ezt meg kell hagyni nekik, és az lesz a mi feladatunk, hogy próbáljuk kitalálni mit is szeretnének névnek. Bravó! Nobel-díjas ötlet! Hogyan tudnám kitalálni mit szeretnének, mikor a jól és érthetően beszélő portugálokat sem értem, meglepődnék ha most szállna meg a tudás és megértés angyala. Ebédnél megkértek bennünket, hogy segítsünk a kis iskolásoknak. Valakinek az evéssel, valakinek a viselkedésével vannak problémái, illetve elkel a segítség az ebéd utáni gyümölcspucolásnál is. Nagyon jónak tartom, hogy ebédeltetéskor mindenki jelen van, és pl.: a fizioterapeuta vagy a tanár ugyanúgy beáll segíteni, szóval nem kell 10 embernek idegrohamot kapni, minden nap. Nagy a hangzavar, de ezt leszámítva rend van és mindenki tudja a dolgát. Van egy nagyobbacska leányzó, olyan 10-12 éves lehet, aki nagyon megdöbbentő számomra. Értelmi problémái vannak, de ezzel itt nem kirívó eset. Ami hihetetlen, hogy annyira nem szereti bizonyos embertársait, hogy ha meglátja őket, akkor megragadja a hajuknál őket, és erővel, erőszakosan a tányérba döngöli, vagy ha nem ebédnél vannak, akkor csak szimplán hajat tép, vagy pofozkodik. Szóval ő elég rendesen el van szeparálva ebédnél, de sokszor ez sem segít. Megkérdeztem, miért nem adnak neki gyógyszert? Hiszen agresszív, hiperaktív, mentális problémák, mindez jókora fizikai erővel megspékelve...szóval nem elhanyagolható. Erre mondták, hogy nyugodjak meg, szed gyógyszert. Megnyugodtam. Vagy nem. Mert milyen lehet gyógyszer nélkül??? Nagykéssel rohangál a gyerekek között? Na jó csak filozofáltam. Tény, hogy minden problémája ellenére ő is egy gyerek, akit nem lehet elzárni a közösségtől, csak azért mert ilyen. Nyílván meg kell találni a módját, hogyan kell bánni vele, de megkérdezném a vele foglalkozókat, hány ősz hajszáluk van.

Délután portugál nyelvóra, majd indulás a régi központba. Nagyon jó kis mulatságot csaptunk, énekeltünk, és táncoltunk ( a kerekes székesek is nagyon helyesek voltak,) igyekeztek megmozgatni magukat, és minket egyaránt. Játszottunk olyat is, hogy szólt a zene, és amikor megállítottuk, ki kellett választani valakit, akinek jól a szemébe kell nézni. Ez azért fontos, mert néhányuk számára a mindennapi életben igen nehézkes a vizuális kontakt, illetve rossz fej kontroll miatt a kivitelezés próbája kudarcba fulladhat. Ezért játszunk ilyen játékokat. Nekik is fontos hogy ne csak a fejük fölött beszéljenek (rosszabb esetben róluk úgy, mintha ott sem lennének) vagy idő hiányában nem tudják megvárni amíg kivitelezik a fejemelést, és a szembe nézést. Nagyon élvezték. Aztán jött a névválasztás. Olyan hihetetlen, de amikor azt hinnéd, hogy biztos csak egyszerű szavakat tudnak mondani, mintha az értelmükkel is probléma lenne, váratlanul meglepnek. Olyan szavak, kifejezések hangzottak el (sokszor augmentatív kommunikációs eszközökkel) hogy a székemről majd leestem. Pl.: a székeken túl (értsd: kerekes székek), vagy az ACE (ami a régi kp. Neve) Corasao= ACE szíve. Vagy életszerető csapat. Sokat nem tudtunk lefordítani, mert rövidítések, vagy olyan kifejezések, amiket a szótár nem tartalmaz. De a lényegét megértettük.

Olga meghívott minket vacsizni magához, így a program után kicsit fáradtan oda igyekeztünk. Azt hittük, majd eszünk valamit, aztán megyünk haza és kész. Ehhez képest odajött Olga összes barátja, (17-en) és nekiálltunk international vacsorát rittyenteni. Sorolom: Nagy tál, bele: ananász, kukorica, virsli, gomba, joghurt, majonéz, tonhal, citrom, valami fűszer, ezt jól összekeverve masni tésztával (főtt) és máris kész. Hát mit ne mondjak, voltak fenntartásaim, ugyanis mindezt egy brazil srác találta ki (elmondása szerint ők sok ilyet esznek) és ezt az íz világot még nem próbáltam soha. Szerencsére mindenkinek nagyon ízlett (még a válogatós görögöknek is) vagy csak nem mertek ilyen szinten pofátlanok lenni. Ezután kártyáztunk, és a szabályokat nagyon aranyosan portugálul kezdték magyarázni. Annyira bírom, mikor rázom a fejem, (hogy nem értem) elmondják újra, csak lassabban. Pedig esküszöm, nem a felfogóképességemmel vannak problémák, csak a nyelvtudásommal. Mondták sebaj, játszunk egy kört, és játék közben megértjük majd. Így is lett. Ettől függetlenül én lettem az utolsó (hozzáteszem elég rossz lapjaim voltak), viszont megértettem a játékot. Játék után fogtuk magunkat, vagyis mi csak realizáltuk, hogy indulunk. Már azt hittem haza. A csajok is elég álmosnak tűntek, erre Olga mondta, nem haza, hanem be a városba. Csütörtök itt a bulizós nap, ugyanis pénteken általában nincs, vagy nagyon kevés óra van az egyetemen, így a diákok ki tudják magukat pihenni, és péntek délután hazautaznak. Ha 10 km-t nem sétáltunk, akkor 1-t se. Kavarogtunk a városban, milliónyi diák között az utcákon, mire végre találunk egy helyet ami mindenki számára megfelelt. Beültünk, majd mindenki kapott egy kis papírt, rajta a hely pecsétjével. Inni kell 1 valamit, és akkor kapsz egy más színű pecsétet. Ez a belépőd ára. Ha nem iszol semmit, 2 euró a beugró. De egyet úgyis iszik mindenki, szóval sokkal kifizetődőbb inni mint nem inni. Vannak helyek, ahol kapsz egy cédulát, és ha iszol valamit, csak ráírják mit ittál. Mikor mész haza, fizetsz. Ha elhagyod, 50 euró. Szóval jobban teszed ha megőrzöd, mert 50 eurónyit még a masszív alkoholisták sem tudnak meginni egyszerre, tehát nem túl praktikus.Táncolni nem maradt hely, mert annyian voltunk, de jókat nevettünk, megtudtam hogy az uszoda nagyon olcsó diákoknak, és hogy elbeszélgettünk a magyar és a portugál politikai trutymóról. Nem nagyon tudják szebben jellemzi ők sem a helyzetüket, mert a helyzet itt nyugaton is hasonló. Kormány: nulla, gazdaság: nulla, fizetés: (nekik) nulla (a miénkhez képest azért nagyon jó), és így tovább. Viszont itt nincs annyi stressz, zűzravar, és rosszindulat. 

Hazaértünk kb.4kor, majd reggel 8kor felkeltem, mivel megígértem Lócinak a skypolást. Így is lett. Majd ebéd, portugál nyelvóra, és irány haza. Nem sok mindent tudtunk csinálni, igyekztünk ébren maradni.

A hétvége most kivételesen elég eseménytelenül zajlott. Elővettük a portugál nyelvkönyveket és tanultunk. Kimostuk a ruhákat, ami kb 1 óra, és utána 10 perc szárítás kinn a napon. :-) Kitakarítottuk az egész házat, kezet fogtunk az összes (3db) pókkal, majd főztünk, és napoztunk. De ilyen hétvégék is kellenek, legalább is nekem biztos! A jövőhét nagyon jónak ígérkezik, remélem minden jól alakul. Igyekszem minél sűrűbben írni, de sajnos csak kevés helyen jutunk nethez. Mindenkinek szép hete