Visszatért Athina göröghonból, és kezdetét vette a munka újra. Ezen a héten nem dolgoztunk együtt, ugyanis ők a farmon a lovasterápiás tréningen próbálkoztak megérteni a tananyagot, míg én a központban segédkeztem. Az első állomásom a ludoteka volt. Most átalakítás zajlik, úgyhogy belevetettem magam a csillag tükörgyártásba (képek vannak róla). Kedden a farmon bohóckodtam Mayra-val, és a többiekkel. Kreatívkodtunk, plasztik üvegből karkötőt, nyakláncot, malac perselyt gyártottunk. Hihetetlen, hogy amikor valaki megtalálja a szikrát a kreativitásban, milyen hirtelen lángra lobban. Varázslatos dolgokat gyártottunk, és szerencsére a főnökség is elégedett volt. Később ezek lettek a bemutató darabok, ugyanis az újrahasznosítás hete jegyében újabb és újabb gyerekcsoportok érkeztek a farmra. Délután szélforgót gyártottunk, illetve nyakláncot – karkötőt – fülbevalót. A fiúkkal meg kisautót tejes dobozból.
Szerdán megterveztük a jövő heti táborozó csoport menetrendjét, és végül a nagy munka önfeledt vigadásba csapott át. Kitaláltuk, hogy táncot fogunk oktatni, így ehhez terveztük meg az előkészületeket. Aki csak belépett a szobába, kíváncsian várta a bemutatót. Mayra bevállalta a rumbát, én pedig a rock and roll-t. Munka volt a javából, és úgy szaladt az idő közben, hogy már csak arra eszméltünk, hogy itt a vége, fuss el véle.
Csütörtökön hatalmas bulit rendeztünk a farmon. Amint lesznek fényképek, megnézhetitek. A lényege. Itt járt egy nagy létszámú holland csoport, és ebben az időben ünnepeltük Santo Antonio-t egyaránt. Kivezényeltek, hogy segítsek a díszítésben, így az én feladatom volt a hosszú lampionsorok kibogozása, majd az erkélyről ledobása. Körülbelül négy órán át álltam az erkélyen, és igyekeztem a többiekkel együtt minél hatékonyabban feldíszíteni az udvart, így mire végeztünk, már nem nagyon vágytam másra csak egy jó kis zuhanyra és alvásra. Na de nehogy azt higgyétek hogy kihagytam ezt a mókát! Dehogyis!!! Megittam egy csupor kávét, hideg zuhany (ugyanis kinn kb 35 fok volt) és indultam vissza. Nagyon szuperül sikerült. A férfi alkalmazottak bevállalták a grillen sütést. Volt hal, husi, zöldség, virsli, és amit akarsz, illetve gyümölcs, salátástálak, leves, desszert. Mindezt élőzene színesítette, és a világítást fáklyákkal és asztali mécsesekkel oldották meg. A felnőtt sérültek a segítőikkel eljöttek, illetve azok a fiatalok, akik a farmon laknak, és persze a dolgozók. (természetesen a holland csoporttal az élen). Táncoltunk, mulattunk, ettünk, ittunk, úgyhogy senki nem igényelt ringatást a nap végére.
Pénteken a napi munka után lementem Nazaré-ba, ugyanis Ulli, az osztrák lány ott lakik, és facebookon megbeszéltük, hogy meglátogatom ezen a hétvégén. Leértem, majd lepakoltunk a házukban, és egy üveg bor + kesudió társaságában levándoroltunk a tengerpartra. Itt összefutottunk az összes lakótársával. Gondolom ez náluk az esti szeánsz, így nem volt nehéz kitalálni hol vannak). Megnéztük ahogy lemegy a nap, és kíváncsian kémleltük a horgászokat, akik az otthoni módszerrel ellentétben állított bottal pecáznak. Ulli együtt lakik: Sara-val (ő is osztrák) Kadri-val (Lettországból) és Gianluca-val (ő olasz). Ezen a héten Gianluca barátnője is ott volt, így megtöltöttük a házat nyüzsgéssel. Miután meguntuk a pecások kémlelését, haza indultunk, és segédkeztünk az olasz brigádnak egy varázslatos carbonara elkészítésében. Részünkről annyiból kimerült a segítés, hogy fényképeztük őket, és néha mikor nagy hévvel forgatta a tésztát, jól megcsiklandoztuk. Szóval eme hasznos munka után jóízűen elfogyasztottunk mindent, és a szomszédok nagy örömére házibuliba kezdtünk. Nem volt nagy ramazuri, csak beszélgettünk, néha táncoltunk, vagy énekeltünk. Szó mi szó a görög lányokkal való együtt lakást nem lehet egy lapon említeni ezzel a társasággal és összehasonlíthatatlan a kedv és a légkör egyaránt.
Reggel fenséges reggelit készítettünk Ullival, aminek az illatára nagyjából mindenki felébredt, és csatlakozott hozzánk. Ulliról tudni kell, hogy profi fodrászként dolgozik évek óta Bécsben, de mivel úgy érezte elkapta a munka gépszíja, és kezd eluralkodni rajta a hajtás, elfogy a kreativitása. Márpedig az ő szakmája, ahogy vesszük művészet, és túl fiatal hozzá hogy kiégjen. Kiment hát fél évre Brazíliába, most pedig Portugáliában próbálgatja szárnyait, ugyan olyan önkéntesként, mint én. Egy szó mint száz, kissé körbenyisszantotta a hajam, majd felszólított hogy „akkor most menjünk le a partra, merítsük meg a frizudat a vízben, és nézzük meg hogy viselkednek a fürtjeid minden fajta beavatkozás nélkül. És ha kell, még igazítunk rajta!” Így is tettük, lementünk a partra, majd nagy nehezen megmerítkeztünk a vízben, ami csupán azért volt bonyolult, mert 3-4 méteres hullámok csapkodtak kifelé, és már a parton azt érezted, hogy elsodor. De sikerült, és úgy ítéltük meg, hogy jól viselkednek a fürtjeim, szóval maradhat.
Gianluca bevásárolt saslikot ( a braziloktól vette, és ez valami spéci zöldséggel fűszerezve csirke és strucc húsból készült), úgyhogy nem volt más hátra, csak előre, nekiálltunk salátát gyártani míg ő megsütötte husikat a grillen. Olyan isteni volt, hogy még most is összefolyik a nyál a számban....
Este felvettük az ünneplős ruhánkat meg a kopogós cipőt, és elindultunk megnézni milyen is az a Nazaré by night. Hát jó! De még milyen jó! Nagyon sok brazil és afrikai lakik itt, és persze hogy a szombat esti buliból ők sem hiányozhattak. Egész más érzés velük bulizni. Valahogy mindenki egy emberként érzi a ritmust, nincsenek magukat rángató figyelem felhívó „lányka jelenségek” hanem mindenki élvezi a táncot. Mondta nekem Ulli, hogy nem tudom elképzelni, hogy mennyire más egy buli Brazíliában mint pl Ausztiában. Ezek után sejtettem...vagyis sejtem, hogy sejtem.
Vasárnap megreggeliztünk, majd picit lementünk a beach-re, és sajnos nagyon hamar véget ért a csudás hétvége, így visszaindultam Coimbra-ba. Mindenki azt mondta, hogy nyitva áll a házuk ajtaja előttem, bármikor mehetek, és ezzel a kellemes érzéssel tértem vissza morcos kis kollégáim közé.
ATL
Ez azt takarja, mint nálunk a fizetős táborok. Egészen június utolsó 2 hetében, és júliusban heti turnusokban jönnek gyerekek a farmra, és kezdetét veszi a nyári szünet. Mindenféle programmal készülnek a szervezők, és szerencsére nekem is hagyott helyet a csipetcsapat, így a táncos és az uszodai foglalkozás nagyjából az én reszortommá nőtte ki magát. Kézműveskedtünk, sportoltunk, és nem utolsó sorban táncoltunk. Mayraval sikeresen vezettük végig a csoportokat a tánclépéseken, így a végén büszkén veregettük meg egymás vállát, a spanyol és a magyar lány megmutatta ennek a portugál vidéknek hogyan is kell táncolni. Na jó mi is tanulhatnánk tőlük bőven tánclépéseket, de szó mi szó tényleg nagyon jól sikerült!!! Kaptuk is az elismerő szavakat.
Pénteken délután felhívott Ulli, hogy úgy döntött kimozdulna Nazaréból, ha lehet, akkor meglátogatna engem. Nem is várattuk sokáig a kérdést, 21 órára már itt is volt. Bevásároltunk, majd éjfél magasságában mikor hazaértünk a farmra, kiültünk nézegetni a csillagokat és beszélgettünk. Még csak kb 1 hónapja ismerjük egymást, de mégis annyi mondanivalónk volt, mintha ezer éves barátság lenne mögöttünk.
Szombaton elmentünk egy uszodába, ahol kitudtam, hogy minden szombat reggel baby uszi van, így legyűrtük a korán kelést és útra keltünk. Megnéztem mi jót csinálnak, majd a végén elcsíptem az oktatót, és elmondtam neki ki vagyok, mi vagyok, és igyekeztem nagyon kíváncsivá tenni, ugyanis nem rejtem véka alá, hogy szánt szándékom pár alkalommal elmenni oda, és minél többet megtudni a szakmai hátterükről, és a gyakorlataikról. Szerencsére nagyon nyitottak voltak, így könnyű dolgom volt. Majd a főnökkel is leültem beszélni, és miután megmutattam neki a vizipocok weblapját a fotókkal, észrevettem egy nagyobb fokű érdeklődést részéről. Nem tudom, hogy azért-e mert nem hitte el hogy valóban az vagyok akinek mondom magam, vagy csupán szkeptikus volt, hogy ott a „balkánon” messzi Magyarországon, létezik hogy csinálnak ilyesfélét? Lényeg, hogy tátott szájjal figyelte a beszámolómat, majd elkérte az elérhetőségeimet, és biztosított, hogy miután konzultált a másik főnökkel, jelezni fogja milyen formában tudjuk megvalósítani az elképzeléseimet. Ugyanis én ebből a témából írom a szakdolgozatom, így mondtam nekik, hogy a segítségemért cserébe én is kérek ezt azt (pl fényképeket, illetve némi szak anyagot). Szóval így állunk, igyekszem magam hasznossá tenni, és maximálisan kihasználni az itt töltött időt, remélem sikerül.
Ezután szaunáztunk (meggyőződésem, és Ullié is, hogy a portugálok nem tudják élvezni a szaunát. Miután náluk majd mindig meleg van odakinn, így nem kívánnak bemenni a melegbe. Mi bementünk, és nagyon jól esett.)
Délután kifeküdtünk a fa árnyékába, és a görögék elmondása szerint úgy aludtunk, mint a csecsemő a baba kocsiban, akit kitolnak a szőlő lugas alá. Hát meglehet. Majd nekiálltunk sütni-főzni, és egy mennyei lakoma után elindultunk a városba. Táncos fesztivál volt, így kiszemeltünk a téren egy magaslati helyet, honnan mindnet szuper jól láthatunk, és vártuk az attrakciót. Fellépett pár csoport, a rövid hajú nagy örömére, viszont én nem élveztem annyira. Volt olyan amikor éjjeli lámpáknak öltöztek, és amolyan elvont koreográfia nélküli koreográfiára táncoltak. Hát szép volt, jó volt, egyszer nézhető volt. Nekem tényleg nem nagy durr. Lehet nem vagyok túl művészi hogy élvezni tudjam. Sebaj. Majd Ullival ott hagytuk a lányokat, (szerintem ő se rajongott érte nagyon) és találtunk egy kis utcában amolyan hirtelen fesztivált :-)
Volt egy pici színpad, rajta egy amolyan „nem tudok énekelni de szeretek” együttes, és körülöttük sok-sok ember táncolt. Nekünk se kellett több, beálltunk ketten táncolni. Mondanom sem kell hogy nagy szenzációnak számítottunk. A tejföl szőke és a brazil csoki teljesen eltérő tánclépésekkel hódítja a macska köveket. Nagyon vicces volt. Én voltam a férfi, ugyanis magasabb vagyok, de azért engem is megpörgetett Ulli. Sokat odajöttek, hogy felkérjenek minket, de kedvesen visszautasítottuk, mondván „köszönöm, kitűnő táncpartnerrel rendelkezem”! És ezután találkoztunk többi EVS önkéntesekkel és együtt mulattuk át az éjszakát. Vasárnap egy fincsi ebéd után kikísértem Ullit a busz állomásra, és hazatértem a megszokott kis mufurcaimhoz.
Mindjárt július. Úgy elrepült ez a hónap, hogy vissza-vissza kell olvasnom a blogot, hogy mit is csináltam. Sok élmény, emlék, életérzés!!!
Mindenkinek jó nyaralást aki mostanában indul!!!
