Hétfő
Az első munkanap. Bementünk reggel (természetesen megint lekéstük a buszt, és egy APCC-s munkatársat kellett megkérnünk, hogy vigyen be minket a központba) Olyan mérges voltam, alig láttam az idegtől. Ennyit tetvészkedni, miközben nagyon jól tudják, hogy egy nyamvadt busz megy 9 és 10 között, szóval számomra felfoghatatlan ez a fajta lazaság. Vagyis ez (az én értékrendem szerint nem lazaság.) Egyszerűen felelőtlenségnek vagy hanyagságnak nevezném. De sebaj. Holnap itt leszünk a farmon, szóval nem tudunk sehonnan elkésni. :-)
Munka: reggel a toy library-ban kezdtünk. (játék könyvtár) Nagyon vicces, de ha jól belegondolunk, nagyon hasznos tevékenység. A lényege a következő. Rendelkezésre áll, kb. 500 féle játék (normál, és adaptált egyaránt) melyet a szülők kikölcsönözhetnek ingyen, és fejleszthetik vele csemetéjüket otthon. Az egészet egy toy-therapy menedzseli, ő segít a szülőknek, hogy bizonyos képességű, sérültséggel rendelkező gyereknek mire lehet szüksége, mivel képes játszani.
Mint tudjuk a játék az a tárgy, ami nagyon drága, és nem túl hosszú életű. Itt jövünk mi a képbe. Hétfő reggelente besegítünk a kis csapatnak, és a nem működő játékokat megpróbáljuk megbűvölni, hogy újra használatképesek legyenek. Ha nem sikerül, akkor jön az átalakítás, de ezt ma nem csináltuk.
Kaptam egy kacsának látszó tárgyat, ami elmondásuk szerint zenél, forog, és a szárnyait nyitogatja. Vagyis nyitogatta, mert most épp sztrájkol. Első lépés, elem ellenőrzés. Azzal minden rendben (egy kütyü segítségével kell mérni, de ezt szerintem rajtam kívül mindenki tudta eddig is, számomra ez újdonság volt). Aztán jött a következő utasítás, „let’s open it” (nyisd szét). Hát persze! Mintha ez olyan könnyű feladat lenne. Csavarhúzó a kézbe (aki nem hiszi, nézze meg a képeket) majd csavarozás. Amint mind a kb. 220 csavart sikeresen eltávolítottad, küzdj meg a ragasztott résszel is. Kérdően nézek a „főnökre”, hogy na és most hogyan, erre portugál kommenttel megspékelve mutatja a mozdulatot, hogy pattintsam szét erővel. Nem elsőre, de azért sikerült. Ok. Akkor most? Hogyan tovább? Jó tudom, kicsit bénáztam, de soha életemben nem csináltam még ilyet!!! Apának tuti bejönne ez a hely, mert annyi kis műszaki kütyüt, mint ami itt volt, még nála a pincében sem láttam. Szóval hadművelet indul. Kábelek érintgetése ide-oda, aztán lesz, ami lesz. És igen!!! Egyszer csak beindult! A kacsa nekiállt hápogni, táncolni, szárnyakat csapkodni. Intett az illetékes, hogy oké, ott a forrasztó izé (számomra ez egy hivatalos név, akinek nem tetszik az anti-szakszerű megfogalmazásom, annak írhatom portugálul is). Szóval forraszt ide, majd oda, és kb fél órás visszacsavarozás, és jelentem megszereltem életem első hápogós táncolós kacsáját. Megdicsértek, mondták, hogy „jó munkásember”, szóval nyugalom hölgyeim és uraim. Ha szomatós életem nem találna sínre, kacsaszerelő kisiparos leszek. Jelentem alássan.
Ezután ebéd, majd portugál nyelvóra. A tanár nagyon kedves, felajánlotta, hogy elvisz minket több helyre is a városban, hogy lássunk mást is mint a központ, mert szerinte úgyis akkor marad meg a nyelv, ha használjuk. Lehetőséget biztosít beszélgetésre jó kis helyeken. Szuper. Eddig minden ok. Ezután art seccion (nem tudom, hogy írják, de a mamám kedvéért fordítom: művészeti terápiás csoport) következett. Nagyon kedves fiatal művésznővel fogunk együtt dolgozni, na és persze a gyerekekkel. Festeni, rajzolni, fotózni, alkotni. Elmondta, hogy miért is olyan nagyon fontos a sérült emberek számára az önkifejezés, az alkotás, és a művészet. Felhívta a figyelmet sok mindenre, ami számomra (gyógypedagógus révén) természetes, de a lányoknak nem az. Szerintem ezt a részét is nagyon fogom élvezni. Ma beszéltem Márioval (Anita tudja ki ő – a segítségem, ha bármi kívánságom lenne) a fizikoterápiáról, és biztosított, hogy holnap elintézi nekem, hogy minél gyakrabban mehessek ezekre a foglalkozásokra. Illetve hidroterápiára. Azt hiszem a „kiállok magamért” magatartást még gyakorolnom kell, mert sokszor érzem úgy, hogy pofátlanság követelőzni, de másik oldalról viszont én azért vagyok itt, hogy ezekről a dolgokról minél többet tanuljak! Ha nem mondom mit akarok, nem fogják tudni. Szóval mondtam.
Ma vettem egy szép sálat (nem télit, hanem amit kiegészítőként a nyakadba teszel. Itt sokan hordanak hasonlót, feldobja a ruhát még akkor is, ha csinos vagy.) Nekem tetszik, és nem volt drága (kivételesen, mert egyébként az útikönyvben írtakkal ellentétben, minden nagyon-nagyon drága.)
Este vacsi, majd mosás, aztán teregetés, és alvás. Esténként előveszem a portugál kiskönyveket, de nem igazán érzem még, hogy megmaradna bármi is. A szavak, amiket használunk nap, mint nap (köszönöm, szívesen, kérek, menjünk, jól vagyok, hol van, mennyi, mikor stb.) ezek mennek. Lefárad az agyam attól, hogy folyamatosan figyelek. Olyan vagyok, mint a csecsemő, aki még a lélegzetét is visszatartja, ha történik valami, amire figyelni kell. Hozzá jön még a 100% bio levegő itt a farmon, és kész. Holnap farmos napunk lesz, így legalább a busz miatt nem kell aggódnom.
Buo noite for everybody! (az interkulturalizmus jegyében persze).
