Ez a hét kicsit más volt mint a többi. A gyerekek különböző Húsvétra előkészülő programokon vettek részt. Keddtől nem voltam együtt a görög lányokkal, és akkor még nem is sejtettem milyen jól jártam. A farmon a Casa de Forno-ban tevékenykedtünk külső iskolából jött gyerekekkel. A csoportot ketten vezették: Elizabet, és Joao. Hozzájuk csatlakozott néha Fernanda, és a spanyol Mayra, aki tanulni van itt 3 hónapot. Valami animátorkodós iskolába jár. Graca-ról (ő a szakácsnő, a Casa-ban) semmiképp nem szeretnék megfeledkezni.
Első nap még nem is sejtettem micsoda csapat ez. A gyerekek kb 7-12 évesek, fiúk, lányok (ők nem sérültek). Joao minden nap jópofa játékokat hozott nekik, amibe én is bekapcsolódtam. Sok futós, versenyzős feladat volt. Mindig rajtam nevettek, mert amikor Mayra-val nekünk kellett futni, mindig csak abból jöttem rá, hogy én jövök, mikor az utolsó szó is elhangzott „hungara”. És persze csak ekkor eszméltem, a gyerekek nagy vidámságára. Volt olyan feladat, amikor kint az udvaron bekötötték a szemünket, és pohárral a kézben kellett eltalálni a kúthoz, majd hozni bele vizet, amit bele kellett tölteni a hasonlóan bekötött szemű ember üvegébe. Eközben a gyerekek mondták jobbra-balra-egyenesen-fordulj.(portugálul, és kánonban) Képzelhetitek... Én ennyit szerintem életemben nem nevettem. És persze nem elhanyagolható, hogy Joao nem könnyítette meg a helyzetünket. Folyamatosan locsolt minket. És ellenkező irányba kalauzolt. Így is alig értettem hogy akkor most merre, és csak a hallásomra tudtam hagyatkozni. Elizabet, Joao és Fernanda egész nap ugartták egymást. Joao kidurrantott egy vizzel félig telt lufit Elizabet fején, majd felszerelt egyet az ajtóra, és mikor Fernanda megjött, a fejére durrantotta. Graca a konyhában ökörködött folyamatosan. Kis bors vagy só a kávédba, ásványvizedbe... Már fel sem tűnt. Állandóan résen kellett lenni. Ugyanez ment a második nap is. Ami nagyon fontos, hogy eme díszes társaság nem beszél angolul, szóval a kis szótár a zsebben, kalandra fel. Mayra is töri rendesen a portugált, szóval folyton rajtunk nevettek, minket ugrattak, amiért szerencsétlenkedünk. De ez ilyen kedveskedős baráti dolog, nem gúnyolódós. Második nap ebédnél Joao piripiri-t (erős paprika) tett a kólába, amit hozott, majd szívélyesen körbe kínált mindenkit. És persze ennek is könnyünket törölgetős röhögés lett a vége. A gyerekek két csoportban voltak, állandóan versenyeztek. Volt amikor különböző pontokra kellett eljutni, ott a kérdést megválaszolni, majd sietni tovább. A kicsik néha rajtunk lógtak, a nyakunkban cipeltük őket, úgy szaladtunk tovább. És nyertünk! Nagyon sokat beszélgettem a gyerekekkel. Okos kis lurkók, felmérték, hogy velünk lassabban kell beszélni, sőt néha előkapták a zsebünkből a szótárat, és kikeresték a szót (sejtették hogy úgyse tudjuk). A nap végére minden nevető izmom elfáradt. Mikor már azt hittük nem jöhet semmi, nekiálltunk pudingot enni. Graca megsózta Joao pudingját, mire egy váratlan pillanatban Joao megfogott egy marék pudingot és belenyomta Graca arcába. Csupán merő szeretetből. Mindenki szaladt amerre látott. A tányért, poharat sose hagyd az asztalon, ha elmész szedni magadnak valamit. Mindent szagolj meg mielőtt eszel belőle... A végén már azon is nevettünk ha Graca elővette a sót, hogy tegyen a levesbe, mindenki fogta a poharát, és arrébb tette, biztos ami biztos. A lányok elmondták, hogy mióta együtt dolgoznak, minden nap 3 váltás tiszta ruha, hajszárító, sampon és min. egy váltó cipő van a kocsiban. Elizabetnek 3 hete volt a szülinapja, amiről csak annyit értettem meg, (többek közt azért is mert úgy nevettek alig bírták elmesélni) hogy összetörtek néhány tojást a fején, majd szerintem a torta nagyobb része sem a hasukban kötött ki. Lökött egy társaság, de nagyon jó emberek! Hihetetlenül jól éreztem magam. És Mayra-val is nagyon jóba lettem.
Csütörtök
Reggel elbújtunk a gyerekekkel, Elizabet-tel és Mayra-val a fürdőben, mert észrevettük, hogy Joao még nincs ott. Majd kb 5 perc után hallottuk a lépteit, és nem olyan soká hangos kopogással jelezte, hogy megtalált. Úgy kellett nevetnünk, de közben mindenki pssz-egett, hogy nehogy meghallja. Végül ránk törte az ajtót, és Graca segítségével ránk irányította a kerti csapot, szóval ugyan nem hagyomány a locsolkodás, de azért kaptunk rendesen. Majd futottunk 2 kört a narancsfák körül, és nemhogy szárazak voltunk, de még le is izzadtunk. Délután lovagoltunk. Mármint elvileg a gyerekek. Meg ahogy én azt elképzeltem. Ezek a lököttek ráhúztak egy kobakot a fejemre, majd addig piszkáltak, (persze fényképezővel a kezükben) míg felültem a lóra. Nagyon élveztem, csak sajnáltam szegényt. Biztos jobban esik neki a gyerekeket cipelni mint engem.
Nem is említettem. Ma Portoban koncertezik a Quinta Pancada. Sérült emberekből álló zenekar. Itt az APCC-ben „élnek, dolgoznak” szóval a mieink. A legelső terv szerint úgy beszéltük meg, hogy megyünk, de aztán mikor kiderült hogy a koncert este lesz, vonattal oda 15 euro, plusz nem tudunk hazajönni már este, másik
Majd csütörtök reggel (a koncert napján) jött Elizabet, és portugálul nagyon vidáman mond nekem valamit, amiből csak annyit értek koncert. Mi? Hogy? Ja én nem...Csak a lányok. A görögök. Erre ő rázza a fejét. Nem-nem, te jössz velünk! Joao, Mayra, Elizabet, két terapeuta a központból, és én. Megbeszélték, hogy inkább elkérik a központ egyik buszát, így el tudtunk menni mind. Nem tudom kitől származott az ötlet, mert nem beszéltem nekik arról, hogy miért nem megyek. Vagy talán annyit hogy este nem tudunk hazajönni, és a lányokkal ellentétben én nem akarok Portoban maradni. A lényeg hogy kedvességből, és emberségből csillagos 5-re vizsgáztak! És elmentünk!
Koncert
Egész úton odafelé ment az ökörködés. Sajnos az eső esett, bár ez a legkevésbé sem zavart minket. Megdicsértek, hogy milyen sokat és milyen szépen beszélek portugálul. Erről csak annyit, hogy tudnak azért néha kegyesen hazudni is.
Odaértünk. A muzsika háza nevű hatalmas modern épület adott otthont a koncertnek. Rengeteg ember, szépséges színpadkép... Mikor odaértünk, meglátott Marciou, a dobos (ő William-szindrómás fiú), és rögtön odajött hozzám megfogta a kezem, adott puszit, és kedvesen mosolygott. Tudni illik minden nap, mikor a farmon vagyunk, Marciou megkeres, megfogja a kezem, és elkísér ebédelni. Nagyon jól szocializált, és hihetetlen kedves. Olyan jól esett, hogy ott volt az APCC színe-java, és ez nagyszerű kis ember (teszek fel képet róla, ahol furulyázik) megismert, és odajött hozzám!
Beültünk, görögék sehol (nem láttam a messziről virító piros hajzuhatagot) majd elkezdődött. Ne tudom leírni amit éreztem. Libabőrös lettem, és sírtam is. A zene mellett a színpadon előadtak egy történetet. Úgy kezdődött, hogy van egy terhes nő a férjével, illetve az egészséges kislányuk. Majd megszületett a baba. És minden elsötétedett. Fényekkel, hangokkal illusztrálták, hogy nem a boldogság érkezett. Majd szépen lassan kibontották a történetet. A szereplők közt voltak Down-szindrómások, mozgássérültek, egy vak férfi, és épek is. Lassan bemutatták hogyan siklik ki az élet. Belekerültek a mókuskerékbe, az apa megőrült, mindenki elment mellettük. Nagyszerűen megfogták a mondanivalót, és tánccal, mozdulatokkal mutatták be. A legvégén mind kiálltak a színpadra, és elkezdték énekelni a ’what a wonderful world’ című zenét. A színpadon sötét, csak kicsi fényekkel az embereket mutatták. Majd lassan mind elkezdtek levetkőzni. Mindenkin ugyanolyan fekete melltartó –bugyi, illetve a fiúkon alsó volt. Valahogy akkor ott senkiben nem merült fel, hogy ezek az emberek nem pontosan ugyanolyan egyenlők mint Te vagy Én. Mindenki érezte ezt!!!
És szépen kivonultak. Egyszerűen leírhatatlan az érzés, amit kiváltott. Mindenki állva tapsolt hosszú percekig! Én ilyen gyönyörűt és mélyet még sosem éltem át. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mégis eljöhettem, ott lehettem!
Majd a csavar a történet végén. Kedves görögeim elmentek valahova, és 9.05-re értek a helyszínre. De a koncert 9-kor elkezdődött, így nem engedték be őket. Azt a cirkuszt, amit csaptak, azt nem is tudom, és nem is akarom leírni. Nagyon jó volt, hogy nem velük mentem, így mivel indultunk, csak eljöttem, és még csak fel sem idegesített a dolog. Szégyelltem volna magam, ha úgy vagyok ott velük, mint egy csapat. De szerencsére odafenn máshogy akarták, és a hab a tortán, hogy haza se jöttek. Talán lesz pár nyugodt napom nélkülük. Elmegyek Mayra-val csavarogni és közben gyakorlom a portugál nyelvet!
Mindenkinek jó pihenést, sok locsolót, jó időt,a fiúknak sok csoki tojást kívánok! Írjatok! Most lesz egy kis időtök! Sok puszi!
Ui: légyszi ne a wiw-en írjatok, mert kb 1 hete nem tudom megnyitni. Helyette: farkasbetti2x@gmail.com
