A farkas Farkas

Ezen a héten a legizgalmasabb tevékenységünk a drámafoglalkozás volt. Kitalálták a portugál önkéntes lányok, hogy adjuk elő a Péter és a farkas című mesét. Elkezdtünk készülődni a darabra. Feldolgoztuk a szöveget, kiosztottuk a szerepeket, és elkezdődött a teszek- veszek-tüsténkedek  Szerintem kitaláljátok kinek a szerepét kaptam meg? Hát persze hogy én lettem a farkas. Mindenki jót mulatott rajta, amikor elmondtam az igazi nevemet (mármint a jelentését).

Belekalkuláltuk a mese kialakításába, hogy a sérült emberek képzelete nem olyan, mint pl. az enyém vagy a tiéd. Sok vizsgálat bizonyította ezt, és sajnos a való életben is sokszor adódik rá alkalom, hogy tetten érjük ezt a hiányosságukat. Megbeszéltük, hogy készítünk hátteret, ami olyan, mint az erdő, és zenét  kapcsolunk a történethez, illetve a szereplőket maszkokkal illusztráljuk. Lefényképeztük a mesekönyv képeit, majd számítógép és nagy képernyős tv segítségével háttérként azt is felhasználtuk.

Ugyan nagyon rövid, és egyszerű előadás volt, de annál izgalmasabb és tartalmasabb. Nagyon tetszett a nézőknek. Ezután megkérdeztük őket, ki ismerte a történetet, és megkértük őket meséljék el, mit gondolnak a történetről. Majd ők is felvették az álarcokat, és megtapogatták a kellékeket.

Farm

Már jó előre készülünk a gyereknapra, (kb 600 gyerek lesz a farmon 1 hét alatt) és minden csoporttal lesz szélforgó készítés. Ezeket mi készítjük elő. Különböző színes nejlonos anyagú magazinokból kivágjuk a négyzeteket, majd meghajtogatjuk, és bevagdossuk a 4 él mentén. Ne kérdezzétek, miért kell ezt csinálni, én sem értem. Görög lakótársaim bután néztek rám, mikor ezt megkérdeztem, és kissé értetlenkedve a kérdésemen közölték, hogy ezért fizetnek majd az iskolák, a gyerekek, ezért a program szervezői szeretnének adni valami szépet. Ehhez megcsináltuk a pálcikákat is, amelyekre zsinórból hurkot tekertünk, majd gyöngyöt fűztünk. A lényeg, hogy az iskolás – óvodás gyerekeknek csak össze kell ragasztani a szélforgó közepét, és felszúrni a pálcikára. Gyakorlatilag a munka 90%-át előre elvégezzük helyettük. Visszatérve a görögök álláspontjára, valóban fizetnek érte. Viszont ha gazdag gyerek lennék, se örülnék kevésbé annak, amit magam készíthetek el. Az elkészítés, a létrehozás öröme nem pótolható előre gyártott, félig kész játékokkal. Az nem ugyanaz. De szerencsére ezen nem nekem kell gondolkodni. Remélem azért örülni fognak neki.

Meseország

Pénteken elmentem úszni, majd a jóleső elfáradás után siettem a központba segíteni az ebédeltetésnél. Van egy nagyon súlyosan mozgássérült kislány, aki általában zsiráfos külsejű székben ül, amit gurítani lehet kicsi zsiráf kerekeken. Egyszerre érzek vele szemben örömet és bánatot. Öröm, mert csoda egy kislány. Gyönyörű, kifejező nagy gombszemekkel, érzésekkel, melyeket szavak nélkül küld hozzám, és bánatot, mert ez a kismadár, bizony kalitkába van zárva. Akármennyire is szeretném kinyitni a kalitka ajtaját, nem tudom, Maximum benyúlhatok a rácsokon belül, ha megengedi, és ő is akarja, és foghatom a kezét. Tanítás az élettől, bizony nagy tanítás. Segíteni neki, és a hozzá hasonló emberpalántákon.

És nem sajnálni. Mert attól lesz nekik a legkevésbé jobb az élet.

Ebédnél összetalálkoztam Elizabet-tel, és egy asztalhoz ültünk enni. Ült még az asztalunknál egy hölgy, akiről csak délután derült ki, hogy a fénymásoló részen dolgozik. Erről később. Elizabet elcsalt, hogy nézzem meg, hol dolgozik. Annyit tudtam, hogy animátor, de álmomban sem gondoltam, hogy az ő jóvoltából újra gyereknek érezhetem magam. Ő és a munkatársa Margareta egy olyan szobában munkálkodnak gyerekekkel, ami maga meseország. Képzeljétek el hogy tele kicsi lámpákkal, nagy kastéllyal, amibe be lehet mászni, benne sok-sok színes fény játék, zene, különböző tapintatú anyagok, illatok. (ez nem Snuezelen terápiás szoba, de sok a hasonlóság). Margareta és Elizabet beöltöztek nagyon szép mese ruhába, és így várták a gyerekeket. Majd kezdetét vette a csoda. Varázslás, pörgés, mesemondás, játék. A gyerekeket is beöltöztettük, kifestettük, ahogyan ők akarták.

A falon volt több csillag alakú lámpa, melyeket nyomással lehetett ki-bekapcsolni, illetve kettő olyan melyet rendesen kapcsolóval irányíthattunk. Margareta odaült a fal mellé, és a gyerekekkel együtt mondtuk a varázsigét, és végszóra Margareta felkapcsolta a csillag alakú lámpát. Volt egy kisfiú, aki ennek úgy örült, hogy örömében sikongatni, és hangosan vigyorogni kezdett. Nagyon édes volt. Majd ezt elismételtük még 2 szer a másik lámpával is, illetve a lekapcsoló varázsigével. Persze a gyerekek nem vették észre, hogy Margareta kapcsolgatja a lámpát, igazi varázslás volt ez, akárhogy is nézem, igazi. Azt hiszem nem kell kommentálnom, hogy ez a fajta tevékenység mennyire jól és hatékonyan segíti a képzelőerő kialakítását, és a mese gyógyító hatását milyen módon fejti ki. Csodálatos. Ha egyszer nekem is lesz gyermekem, azt hiszem ilyen szobát fogok varázsolni neki. És varázsolni fogunk! Mert még nekem is sikerült elhinnem abban a röpke kis időben, hogy ez egy más világ, itt minden jobb, könnyebb és szebb. Csodák bizony léteznek. Ezt ma bebizonyították nekem.

Délután portugál nyelvóra. Mayra jóvoltából rohamosan fejlődni kezdett a portugál beszélőkém, és ezt mások is észreveszik. Amikor megérkezett Vera, a tanárunk, nagy széles mosollyal üdvözölt, és elújságolta, hogy a felső szinten mindenki arról beszél (főleg a nyomtatós részlegen) hogy milyen gyorsan tanulom a nyelvet, ugyanis a hölgy, Eliza azt hiszem, aki az asztalunknál ült, meglepődve kommentálta kedves munkatársainak, hogy milyen szépen haladok. Majd megdicsérte Verát, milyen jó tanár! És igaza volt! Nagyon jó tanár!