Először is nagyon-nagyon köszönöm Nektek, hogy olvassátok a blogot, és különösképp nagy köszönet azoknak, akik írnak is nekem. Akár itt, akár e-mailben. Hihetetlen jó érzés ilyen messzi távolban is érezni, hogy vannak akik kíváncsiak rám, és szeretnék tudni hogyan alakul a sorsom.

Kedd

Ma, mint már említettem, a farmon voltunk. Reggel nem bíztam a véletlenre, felkeltem, és nekiálltam egy kicsit ismételni. Angolt is, portugált is. Rám fér, mondanom se kell. Sajnos az agyam még sokszor magyarul gondolkozik, és nehéz rögtön átalakítani a szórendet és a szavakat megtalálni. De sebaj, ha kézzel-lábbal is, a lényeg hogy megértjük egymást.

Vártak már minket, majd elkezdődött a farm részletes bemutatása.

Szakmai szemmel:

Ez egy olyan pedagógiai farm, ahol 15 év feletti fiatalok és felnőttek tanulhatnak, és dolgozhatnak. A nagyon súlyos halmozottan fogyatékostól (magatehetetlen) az egészséges, csupán szocializációs problémákkal küzdő fiatalokig széles skálája reprezentálódik ezen a közel 100 hektáron. Több féle lehetőségük van, hogy idejüket eltöltsék.

A nagyon súlyos fogyatékkal élők számára Sznuezelen Terápia, zenehallgatás, fizikoterápia, lovas terápia, művészeti terápiák széles sora áll rendelkezésre. Ezt úgy kell elképzelni, hogy még a legnehezebben mozgó – kommunikáló embernek is vannak érzései, gondolatai, és vágyai. Az itt dolgozó emberek ezt próbálják érvényesíteni. Komolyan a könnyeimmel küzdöttem, mikor az egyik kislánnyal a terapeuta festett. Gyakorlatilag a megvalósítás a terapeuta feladata, mert önállóan nem képes megfogni az ecsetet, vagy húzni egy vonalat. Fogod a kezét, tartod vele az ecsetet, kiválasztjátok a színt, és mindenfajta ráerőszakolás nélkül hagyod, hogy minimálist mozdítson valamely irányba, ezzel nyomot hagyva a papíron. Tudom, hogy számodra kedves olvasó ez olyan jelentéktelen, de ha belegondolsz az Ő sorsukba, hogy nem tudják megváltoztatni az életüket, nem képesek döntést hozni (mi azt hisszük, vagy csak nem értjük), nem tudnak segítők nélkül élni, számukra igenis hatalmas dolog nyomot hagyni a papíron. És ez ebben a helyben a varázslatos. Itt mindenki úgy örül, mintha maga Picasso lépett volna ide legújabb festményével. Egy pont a papíron képes megváltoztatni sok mindent. Átértékeled az életed! És ez a trükk. Nem abban rejlik, hogy jobban felszereltek, vagy több lehetőségük van! Látom, hogy NEM!!! Ezt akarom/szeretném megtanulni, magamba szívni, amennyire csak lehet.

Visszakanyarodva az időtöltéshez. Többféle szakképzésre van itt lehetőség, pl.: autómosó, autószerelő, kárpitos, asztalos, mezőgazdasági szakok, és még sorolhatnám. Azt hiszem 15 van. Ide azok az emberek járnak, akik rendelkeznek megfelelő (az adott szakképesítéshez szükséges) fizikai illetve mentális képességekkel. Többek számára nyújt lehetőséget a szövő műhely, a csavar illetve különböző fém alkatrészek összeszerelése, illetve fesztiválokra díszkészítés. Ezeket természetesen megvásárolják tőlük, ezért ők (a szervezet) pénzt kap, amiből újabb eszközöket vesznek. Viszont az itteni ellátásuk, és szállításuk díjtalan. Kicsit kesze-kusza vagyok, de amint összeáll a kép (miután majd eltöltünk velük – köztük egy kis időt) leírom összeszedettebben az itt látottakat.

Problémák:

A kedves görög leányzók kitalálták, hogy nehogy már nekik megmondják, hogy mit egyenek (a központban menzaszerű ellátás van) és mikor (ebéd: 12-13.30, vacsi 19) szóval ők majd megbeszélik Olgával, hogy adják csak ide a pénzt, és majd mi főzünk. Nahh az ilyentől falra mászom. Egyrészt nem otthon vagyunk, kicsit nem ártana alkalmazkodni. Kettő: gyakorlatilag ki van nyalva a fenekünk (bocsánat a kifejezésért) és akkor még nekiállunk fesztiválozni. Szerintem nagyon finoman főznek, ezt eszi az öltönyös nyakkendős főnök, és az óvónő egyaránt, nem hinném, hogy olyan nagyon más lenne az ízviláguk, hogy ezt ne tudnák megenni. És látom is, hogy nem ez a baj. Mert eddig is mindent jóízűen befaltak. Sokkal inkább az, hogy 26 ill. 29 évesek, és nem bírják elviselni, mások szabályait, előírásait. Ami persze nem baj, de ha ilyen természettel áldott meg az Úr, akkor nem megyek másik országba fél évre, ahol akár tetszik, akár nem, ki vagyok szolgáltatva a fogadó szervezetnek.

Jelentem, mindenki végtelen kedves, és jó szándékú, szóval csak hozzáállás kérdése, hogy mennyire akarom jól érezni magam. Én jól vagyok, és pont. Szakmailag nagyon sokat fogok itt tapasztalni, látni, tanulni, és remélem sok szoros barátság tulajdonosa leszek augusztus végére.

Délután bementem a DolceVita-ba, ami egy hasonszőrű borzalom mint nálunk a WestEnd City Center, csak rendezettebb. Ennek a komplexumnak a tetején lehet ingyen netezni, ha engedelmes a számítógéped. Az enyém eddig nem volt az, így a hétvégén msn-ben kértem LaciZolit (számtech guru, a legjobb akit ismerek) hogy segítsen. És tessék, MŰKÖDIK!!! Ezúton is köszönöm Zoli!

Megy itt minden mint a karikacsapás! Csak akarni kell, és türelem. Na az nem árt, főleg nekem a két hölgyemény mellé. Az étel projekt szerencsére jól sült el, mert Olga határozottan kijelentette, hogy ha nem tetszik, saját kontójukra azt vesznek és főznek amit csak akarnak, de nem megoldható hogy pénzt adjanak. Meg kell mondjam, én nagyon örültem. Mondtam a lányoknak, hogy nekem ez nehéz, mert ők ketten vannak, és én mit mondhatnék. Ha ellenszegülök, megpecsételem a 6 hónapos sárdobálást, ha beadom a derekam, akkor mindig úgy lesz ahogy ők akarják. Nekem jó így, nekem ízlik amit kapunk, és nem okoz feldolgozhatatlan lelki terhet, az sem, ha 7re kell menni vacsizni.

Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat, várom a továbbiakban is. Mindenkinek jó munkát, tanulást, pihenést, olvasgatást!!!

Tettem fel néhány új képet (kacsa projekt).